Alkalmazási területek

Üzleti (Business) Coaching

 
Csak egy valami létezik, ami hosszútávon drágább, mint az önmagunk képzése: ha nem képezzük önmagunkat. 

(John F. Kennedy)

A coaching beszélgetés segítségével, szakmai és szociális(vezetői) kompetenciája bővítésében támogatjuk, amely segít, hogy képességeit még optimálisabban használja ki, rugalmasabban cselekedjen, hatékonyabban vezessen és kommunikáljon.

A vezetőknek is, mint bárki másnak fejlődése érdekében, szüksége van visszajelzésre, amely rámutat, hogy őt és a magatartását hogyan észleli a külvilág. Ebben nagy segítséget jelent egy coach , aki  „semleges” hozzáállásával fontos támogatója lehet a menedzsereknek.

A coaching nem más mint egyedi tanácsadás, amely konkrét támogatást nyújt a vezetők és munkatársak számára a cégen belüli szerepek megfelelő betöltéséhez. A coaching célja, hogy a sikerek megismétlése által, erősítsük a  a stratégiákat, valamint növeljük az egyének elfogadásának lehetőségét.

A kitűnő vezetők, a cégen belüli változási folyamatok (átstruktúrálás-és organizálás) alatt is képesek munkatársaikat a munkára motíválni. Tehát a coaching, támogatja önt a vezetői képessége bővítésében és annak elmélyítésében.

A coaching beszélgetés által, cége hosszú távú sikerébe fektet be.

 

 Üzleti (Business) Coaching

 

Vezetés

 

Coaching - vezetőknek

 

A vezetők lehetősége többszörösen is kevés ahhoz, hogy a vezetésben felmerő döntésekről, problémákról, alternatívákról másokkal beszéljenek. Ezért mi önnel közösen, rövid időn belül dolgozunk ki egy konkrét és megvalósítható megoldást az adott helyzetére -még ha nagyon összetett dologról is van szó.

 

Coaching - munkatársak számára projektek megvalósítása előtt és közben

 

Stressz, bizonytalanság, konfliktusok, nagy kihívások - néha szükséges időt szánni rá, hogy újra egyensúlyba kerüljön, reflektáljon és megoldásokat találjon problémákra vagy nehéz helyzetekre. Coaching folyamataink rövid időn belül sikereket eredményeznek.

 

Coaching - kezdő vezetőknek

 

Vezetőként egy teljesen új területre lépünk - a vezetést legtöbbször nem az iskolákban vagy az egyetemeken tanuljuk meg, amely egy körültekintő foglalkozást jelent az új kihívásokkal de elsősorna az emberekkel szemben. Kérdéseiben és a hozzáértő vezetés képességében támogatjuk Önt.

 

Outplacement-Coaching

 
 

Néha előfordul, hogy egy-egy munkatárs többé már nem megfelelő egy csapat számára, vagy a cégvezetés úgy döntött, hogy el kell őt bocsájtani, de az is előfordul, hogy egy kolléga önszántából lép ki. Bármelyik esetről van szó, az Outplacement-Coaching támogatja az érintett személyt, hogy jó érzésekkel őrizze meg emlékeiben a céget és képes legyen problémamentesen átállni az új munkahelyére, vagy adott esetben egy új feledatkör betöltésére.

 

Egy új pozíció betöltése vagy az eddigi átadása

 

Az új/eddigi funkciók vagy feladatterületek átadása vagy átvétele mindkét felet érinti. Mindkét esetben támogatjuk az érintetteket, hogy az ilyen helyzetekben kialakuló tartalmi és érzelmi kihívásokat hatékonyabban kezeljék, így az átvétel vagy átadás zavartalanul történik majd.

 

Worklife Balance-Coaching

 

Ha kimerült és kiesett az egyensúlyából, akkor önnel közösen alakítjuk ki az Ön számára kellemesebb jövőt.

 

Önreflexió

 

Menedzsment- rendszerfelállítás

 

A vezetők rendszeresen szembesülnek komplex kihívásokkal és jól átgondolt döntéseket kell hozniuk. A menedzsment-rendszerfelállítás lehetőséget ad, hogy a lehető legrövidebb időn belül tisztánlátást nyerjen és megtalálja a megfelelő választ a nagyon összetett helyzetekben is. Olyan helyzetekben támogatjuk Önt, amelyekben a munkatársakat és a szervezetet érintő következményekkel együtt, a következő lépéseket kell bevezetnie és megterveznie.

 

Worklife Balance-Coaching

 

Ha kimerült és kiesett az egyensúlyából, akkor önnel közösen alakítjuk ki az Ön számára kellemesebb jövőt

 

Coaching

 

Coaching - vezetőknek

 

A vezetők lehetősége többszörösen is kevés ahhoz, hogy a vezetésben felmerő döntésekről, problémákról, alternatívákról másokkal beszéljenek. Ezért mi önnel közösen, rövid időn belül dolgozunk ki egy konkrét és megvalósítható megoldást az adott helyzetére -még ha nagyon összetett dologról is van szó.

 

Coaching - munkatársak számára projektek megvalósítása előtt és közben

 

Stressz, bizonytalanság, konfliktusok, nagy kihívások - néha szükséges időt szánni rá, hogy újra egyensúlyba kerüljön, reflektáljon és megoldásokat találjon problémákra vagy nehéz helyzetekre. Coaching folyamataink rövid időn belül sikereket eredményeznek.

 

Worklife Balance-Coaching

 

Ha kimerült és kiesett az egyensúlyából, akkor önnel közösen alakítjuk ki az Ön számára kellemesebb jövőt.

 

Coaching - kezdő vezetőknek

 

Vezetőként egy teljesen új területre lépünk - a vezetést legtöbbször nem az iskolákban vagy az egyetemeken tanuljuk meg, amely egy körültekintő foglalkozást jelent az új kihívásokkal de elsősorna az emberekkel szemben. Kérdéseiben és a hozzáértő vezetés képességében támogatjuk Önt.

 

Outplacement-Coaching

 

Néha előfordul, hogy egy-egy munkatárs többé már nem megfelelő egy csapat számára, vagy a cégvezetés úgy döntött, hogy el kell őt bocsájtani, de az is előfordul, hogy egy kolléga önszántából lép ki. Bármelyik esetről van szó, az Outplacement-Coaching támogatja az érintett személyt, hogy jó érzésekkel őrizze meg emlékeiben a céget és képes legyen problémamentesen átállni az új munkahelyére, vagy adott esetben egy új feledatkör betöltésére.

 

Egy új pozíció betöltése vagy az eddigi átadása

 

Az új/eddigi funkciók vagy feladatterületek átadása vagy átvétele mindkét felet érinti. Mindkét esetben támogatjuk az érintetteket, hogy az ilyen helyzetekben kialakuló tartalmi és érzelmi kihívásokat hatékonyabban kezeljék, így az átvétel vagy átadás zavartalanul történik majd.

 

Teamcoaching

 

A csapatoknak időről időre szükségük van egy külső beavatkozásra ( coaching folyamatra), hogy ellenőrizzék vajon megfelelő irányba haladnak -e, hogy közös céljaikat ellenőrizzék vagy újrafogalmazzák és/ vagy a csapattagok, a vezetők-és munkatársak közötti kapcsolatot optimálissá tegyék.

 

Életvezetési Coaching

 

Közösen vizsgáljuk meg a magánélettel- és munkájával kapcsolatos témáit. Személyre szabva támogatjuk Önt, hogy utat nyissunk a személyes fejlődéséhez szükséges új nézőpontoknak. Nemzetközileg is bevált és elismert hatékony módszereink segítségével kívülről is megfigyelheti helyzetét melyekkel képes majd tisztánlátni. Kérésére támogatjuk Önt céljai megfogalmazásában és megvalósításában, valamint közösen ellenőrizzük Önnel azok sikerét.

 

Menedzsment rendszerfelállítás

 

Menedzsment- rendszerfelállítás

 

A vezetők rendszeresen szembesülnek komplex kihívásokkal és jól átgondolt döntéseket kell hozniuk. A menedzsment-rendszerfelállítás lehetőséget ad, hogy a lehető legrövidebb időn belül tisztánlátást nyerjen és megtalálja a megfelelő választ a nagyon összetett helyzetekben is. Olyan helyzetekben támogatjuk Önt, amelyekben a munkatársakat és a szervezetet érintő következményekkel együtt, a következő lépéseket kell bevezetnie és megterveznie. Kérésére ellenőrizzük módszerünkkel cége aktuális projekjeinek- és értékeinek sikerét is.

 

Konfliktus menedzsment

 

Mediáció - gyors megoldások a konfliktushelyzetekben

 

Aktuális konfliktushelyzetére önnel közösen dolgozunk ki megoldásokat, amellyel minden érintett elégedett lesz.

 

A csapaton belüli konfliktusok kihasználása

 

A csapaton belüli konfliktusok akadályozzák a teljesítőképességet. Szívesen megyünk cégéhez, és csapatával közösen nem csak egy megfelelő megoldást hozunk létre az adott konfliktusra, hanem létrehozunk egy konfliktusoktól mentes légkört is.

 

A konfliktusos helyzetek megoldásorientált változtatása

 

Önnel közösen dolgozunk ki megfelelő koncepciókat - és kínálunk módszereket, eszközöket - arra, hogy a konfliktusokat a változtatás folyamatában hogyan tudja megoldásorientáltan feldolgozni.

 

Csapatépítés

 

Csapatépítés

 

Támogatjuk Önt csapata kialakításában és fejlesztésében - létrehozunk egy folyamatot, amelyben közös- és mindenki számára elfogadható célok jönnek létre, bizalom alakul ki és a csapattagok kompetenciája előtérbe kerül. Ezáltal lehetővé válik, hogy a csapattagok a jövőben tudatosan ismerjék fel és hasznosítsák a szinergia hatásait és a képességeket.

 

Csapatépítő coaching

 

A rendszerszemléleti csapatépítő coaching célja, hogy a csapatot kisegítse megrekedt helyzetekből, amellyel új perspektívák nyilnak meg és új lendület jön létre a jövő kialakításához.

 

A csapaton belüli projektkultúra mint sikertényező

 

A projekteken általában több munkatárs dolgozik ill. vesz részt a legkülönbözöbb területekről és hierarchiaszintekről. Ez azt jelenti, hogy - a különböző érdekek és saját célok ellenére - egy közös célnak kell elkötelezniük magukat. Nem csak a hatalmi-és érdek konfliktusok játszanak szerepet, hanem a csapattagok megfelelő kiválasztása és a feladatterületek kiosztása is olyan témák, amelyek nek nagy odafigyelést kell szentelnünk. Az ilyen összetett helyzetekben támogatjuk Önt a célok megfogalmazásában és a csapat kialakításában.

 

Szervezettanácsadás/ Változásmenedzsment

 

Szervezetfejlesztés

 

A szervezetfejlesztés akkor hasznos eszköz, amikor egy szervezet igényli a változtatásokat vagy a továbbfejlesztést - gyakran csak részterületeken - .

 

Szervezetfelállítás

 

A szervezetfelállítás egy bevált eszköz, hogy rövid időn belül rálátásunk legyen az összetett helyzetekre és szempontokat találjunk a változtatás folyamatához.

 

Nagycsoportos munkafolyamatok

 

A nagycsoportos munkafolyamatok - az Appreciative Inquiry, a Whole Scale, a Conference Model, az Open Space - kitűnően alkalmasak arra, hogy a nagycsoportokon belül átalakulások jöjjenek létre és a nagycsoportos meetingeket önállóan alakítva lehessen moderálni. A módszerek célja az új témák közös megtárgyalása, a mindenki számára megfelelő döntések létrehozása, intézkedések kidolgozása konkrét témákra vagy a szervezeten belül tartalmi és érzelmi változások létrehozása.

 

Életvezetési (Life) Coaching

 

Aki a változás útjára lép, az máris megváltozott. 
(Seneca)

Amennyiben felkeltette érdeklődését a coaching beszélgetés, máris tett egy lépést hogy megváltozzon.

Amiért önnek szüksége lehet egy coach-ra;

Lehet;

  • hogy tisztázni szeretné jelenlegi helyzetét, életével, munkájával és céljaival kapcsolatosan.
  • szeretné a karrierjét megtervezni. 
  • több egyensúlyt szeretne az életében, hogy élete különböző területeit harmonikusabban alakíthassa ki.
  • személyes fejlődést szeretne, még több képességet szeretne elsajátítani.
  • egy munkahelyi vagy magánéleti átalakuláson megy keresztül, melyet szakértői kíséret mellett szeretne tisztázni és az által megerősödni.

A coaching-folyamat olyan, mint egy utazás, az ismeretlen területeken. A coach, az ön idegenvezetője, aki átkíséri önt az ön belső országán (térképén). Feladatunk, hogy támogassuk önt úti célja megfogalmazásában, és hogy végigkísérjük önt a saját maga kiválasztott célja felé vezető úton. Minden, az ön számára új dolog, amit az utazás alatt önmagában felfedez, segíti majd önt, hogy gyorsan és biztosan érje el a célját.